Túlélési útmutató kiégés ellen vállalkozóknak

Amikor a hétvégi pihenés már nem elég

Nemrég olvastam, hogy minden vállalkozó fejében megfordul legalább egyszer az a gondolat, hogy lehúzza a rolót és sutba vágja az egész vállalkozását. Én sem vagyok kivétel, néha, a stresszesebb napokon arról ábrándozom, hogy szögre akasztom a laptopomat, és elmegyek inkább virágkötőnek. Utólag persze mindig belátom, hogy nem a munkával volt a probléma, hanem azzal, hogy nem pihentem ki magam rendesen.

Vállalkozóként biztosan te is átérzed ezt, mert mi nem csak azért felelünk, hogy a munkánkat elvégezzük, hanem magát a munkahelyünket is mi hozzuk létre, mi működtetjük. Folyamatosan a fejünk fölött lebeg, hogy minden egyes hónapban kitermeljük az összes költségünket, és maradjon azért tejre, kenyérre is.

Amikor huzamosabb ideig csak hajtás van, már nem elég egy hétvégi pihenés vagy egy-egy offline nap beiktatása. 

A kérdés, hogy vajon mit tehetünk mi vállalkozók akkor, ha a szokásos megoldások már nem segítenek? Hogyan szerezzük vissza a lelkesedésünket, motivációnkat, amikor egy wellness délután már kevés?

Ó, csak fáradt vagyok

Nálam mindig úgy indul a lejtmenet, hogy függetlenül attól, hogy mennyit aludtam, folyamatosan fáradtnak érzem magam. Egyébként ez egy tipikus tünete a kiégés felé robogásnak, ezért most már ilyenkor megteszem a szükséges lépéseket. A fáradtság mellett jellemző még az álmatlanság, gyomor- és/vagy hátfájás, magas vérnyomás, szomorúság. Cinizmus, döntésképtelenség, türelmetlenség.

Mivel hetek, hónapok, akár évek alatt jut el a kiégés szélére az ember, ezért egy hétvégi szaunázás nem fogja megoldani a problémát. Amikor visszatérsz a „kikapcsolódásból”, ugyanazok a problémák várnak: a döntések, amelyeket csak te hozhatsz meg, a pénzügyi nyomás, a felelősség. 

Egy wellness hétvége nem változtatja meg azt, hogy te vagy a vállalkozásod egyetlen döntéshozója, és ez a nyomás hétfőn ugyanúgy rád nehezedik.

Ha úgy érzed, hogy a kiégés szélén táncolsz, már nincs humorod sem az ügyfeleidhez, sem a partnereidhez vagy alvállalkozóidhoz, akkor olvasd el az évek alatt összegyűjtött tippjeimet. Ezek mindig segítettek eddig nekem, hogy megtaláljam az elveszettnek hitt lelkesedésemet. Olyan módszereket hoztam, amelyek akkor is működnek, amikor a „digitális detox” szó hallatán már csak forgatod a szemed.

Nézzük, nekem mik váltak be az évek során:

1. Hosszabb digitális detox

Tudom, épp az előbb írtam, hogy nem digitális detoxot fogok tanácsolni, de ez kicsit más. Habár az analóg világ szülötte vagyok, a munkám miatt én is belecsúsztam abba először, hogy mindig elérhető akartam lenni. Ha a laptopot kikapcsoltam, a telefon azért mindig nálam volt. Nem volt elég az sem, hogy néma üzemmódba tettem, mert akkor is tudtam, hogy ott van. Drasztikusabb megoldást kerestem, mert az egynapos detox addig működött, amíg tartott. Amint visszakapcsoltam a telefonomat, azonnal elöntött a stressz. 

Ezért hétvégén és amikor nyaralunk, elutazunk, lekapcsolom az internetet a telefonomról (és egyébként is a szállodai szobában hagyom). A laptopom az irodámban marad, nem viszem haza vagy nyaralni a munkát.

Ha a nyaralás most nincs tervben a közeljövőben, akkor is be tudsz iktatni egy hosszabb kütyümentes időszakot. Ha hétvégén nem dolgozol, akkor péntek estétől hétfő reggelig kapcsolj ki mindent, aminek képernyője van, akár tedd át a SIM kártyádat egy „buta” telefonba, ha fontos, hogy elérhető maradj. 

Két-három nap nyugalom már elég ahhoz, hogy az idegrendszered fellélegezzen, és motiváltam indítsd a hetedet.

2. Fizikai környezet radikális megváltoztatása

Meséltem már arról többször is, hogy milyen jó döntésnek bizonyult, hogy a home office-t felcseréltem egy irodára, és így szét tudtam választani a családi életemet és a munkámat. Az is előnyös, hogy amint reggel belépek az irodámba, azonnal munkamódba kapcsolok, így könnyedén vetem bele magam a napi feladataimba. A probléma azzal van, hogy az agyam elkezdte összekapcsolni az irodát a stresszel. Így akkor is, amikor nyugodt időszakom volt a munkában, szorongva léptem be az ajtón.

Nekem az segített, hogy egy-egy nap máshol dolgoztam. Volt, hogy mégis otthon maradtam vagy elmentem egy közösségi irodába. Átrendeztem az irodámat is, és kiselejteztem mindent amire már nem volt szükségem. 

A lényeg nem az, hogy nehezítsd az életedet, vagy kényelmetlenséget okozz azzal, hogy egyszer itt, másszor ott dolgozol,  hanem az, hogy megszakítsd azokat a neurológiai mintázatokat, amelyek a munkakörnyezetedben automatikusan stresszbe kapcsolnak. Vagyis az agyad automatikus reakcióját az irodád ajtaját meglátva, mert ha nem találja a megszokott környezeti jeleket, kénytelen új válaszokat kitalálni.

3. Rutinok teljes felforgatása

Ha nem segít a környezeted megváltoztatása, akkor jöhetnek a szokások felülvizsgálata. Ez talán a legnehezebb, mert mi, vállalkozók, imádjuk a rutinjainkat. Hatékonynak érezzük tőle magunkat, kezünkben a kontroll. A probléma az, hogy pontosan ezek a rutinok tartanak a kiégés spiráljában. 

Reggel az e-mailjeid olvasásával kezdesz, mert hamar képbe kerülsz, de valójában gyakran már 7-kor felidegesíted magad valamin. A feladataidat a megszokott sorrendben, meghatározott napokon csinálod meg, mert így vagy a leghatékonyabb, de pont ezért nem találsz megoldást egy problémára hónapok óta. Ha mindent ugyanúgy csinálsz, az agyad nem fog új megoldásokat keresni.

Hogy kizökkentsem magam, már elég az is, ha kisebb változtatásokkal élek. Például az ebédemet minden nap máshol eszem meg. Munka előtt elmegyek futni, meetingek helyett személyesen találkozom az ügyfeleimmel. 

Vizsgáld meg te is a szokásaidat és próbáld ki, hogy pár napig amit csak tudsz, máshogy csinálsz, és figyeld meg, hogyan látod majd azután a problémáidat.

Nekem erre nincs időm…

Ha most azon gondolkodsz, hogy a drága munkaidődet feleslegesen fogod íróasztal tologatásra, egy új kávézó keresésére fordítani, vagy esetleg a teádba bal kézzel tenni a filtert, mert az majd kizökkent, akkor gondold végi azt is, hogy most mennyi időt töltesz el azzal, hogy ugyanazon a problémán rágódsz nap mint nap? Mennyi energiát emészt fel, hogy folyamatosan küzdesz a motivációhiánnyal? A fenti tanácsok nem plusz munkát jelenenek, hanem azt, hogy ugyanazt a munkát másképp csinálod. 

Vagy esetleg azon töprengsz, hogy mégis hogyan kapcsold ki a telefont napokra, amikor ügyfeleid vannak? Itt jön a képbe a delegálás. Egy virtuális asszisztens ki tudja szűrni a valóban sürgős ügyeket, és fel tudja venni a kapcsolatot veled szükség esetén. A legtöbb fontosanak hitt e-mail valójában nem az, de ahhoz, hogy meglásd a különbséget, el kell távolodnod fizikailag és lelkileg is a munkádtól. 

Nekem ezek a lépések segítettek kitörni a negatív spirálból. Rájöttem, hogy a kiégés nem időhiányról szól, hanem perspektívahiányról. Nem több pihenésre volt szükségem, hanem más típusú pihenésre. Nem hatékonyabb munkavégzésre, hanem más környezetben végzett munkára.

Megtanultam, hogy nem kell feladnom a vállalkozásomat, mert van kiút. De ez a kiút nem a ott van, ahol eddig kerestem.

Ha te is itt tartasz, és úgy érzed valami változás kell, valami radikális, akkor írd meg, hogy melyik stratégiát próbálod ki először!

Scroll to Top